Image
Image

Miskolc-Szirmai Görögkatolikus Parókia

MInistráns zarándoklat Rómába

A Nemzetközi Ministráns Találkozót 2015. augusztus 4-től 6-ig rendezték Rómában. A mintegy 70 ministráns között volt egyházközségünkből Csapó Máté, Hegyesi Kristóf, Komáromi Kristóf, Lukács Miklós és Stefán András.

Mindannyian nagyörömmel indultunk útnak augusztus 2-án reggel Padova, Firenze, Róma felé. Kedden (augusztus 4-én) volt egy emlékezetes találkozó Ferenc pápával. Igazán felemelő érzés volt több ezer fiatallal együtt köszönteni a pápát és együtt imádkozni vele.

A következő napokban megnéztük Róma nevezetességeit: Szent Péter Bazilika, Vatikáni Múzeum, Spanyol lépcső, Szent Pál Bazilika, Colosseum, Trevi kút, Pantheon stb... Természetesen a tengerben való fürdőzés sem maradhatott el.

Hazafelé Assisiben szálltunk meg és ott is megnézhettük s ferences rend "szülőhelyét". Majd néhány órát pihentünk San Marinóban és csodálatos élményekben gazdagodva tértünk haza és talán mindannyian arra gondoltunk, hogy talán egyszer még visszatérhetünk az "Örök Városba".

Illés napi Máriapócsi búcsú

Ebben az esztendőben egy tavaly elkezdett kezdeményezést szeretünk volna folytani, méghozzá a hagyományos buszos zarándoklat mellett, egy kis csapat kerékpárral tette meg a mintegy 110 kilométeres távot Máriapócsig.

A biciklistáknak már előző nap korán reggel el kellett indulni, a nagy hőség megpróbált bennünket, de este hét órára így is megpillanthattuk a máriapócsi templom két tornyát. Akik voltak már gyalog, kerékpárral vagy autóbusszal azok tudják milyen érzés egy fáradságos utazás és nap után megpillantani a templomot.

A vasárnapi búcsúi Szent Liturgián kiegészülve a busszal és autóval érkező egyházközségi tagjainkkal együtt adtunk hálát és imádkoztunk a pócsi Szűzanya kegyképe előtt.

Hittanos tábor Egerben

Az idei hittanos tábor Egerben rendeztük és az elmúlt évekhez hasonlóan nagy várakozás előzte meg. Az időjárás előrejelzés nagyon kedvező időt jósolt, így csak rajtunk múlt, hogy jól érezzük magunkat a szünidő első heteiben.

Egerben a Szent János házban volt - mondhatom - a fejedelmi szállásunk és innen fedeztük fel a város különböző nevezetességeit: a Liceumot, a Bazilikát, a minaretet és a várat. Természetesen a strandolás és focizás sem maradhatot el. A Dobó téren lévő szökőkút a nagy melegben mindig felüdített minket, amor csak arra jártunk.

Kirándultunk a Szépasszony-völgybe és az egyik délután betekintést nyerhetünk a Szent István rádió kulissza titkaiban, amit mindenki nagy érdeklődéssel hallgatott és nézett.

Nagyon sok élménnyel gazdagodtunk az idén is és abban a reményben búcsúztunk, hogy jövőre megint találkozunk!

Hittanos tanévzáró Sajópálfalán

A hagyományoknak megfelelően immár nyolcadik alkalommal indult el a hittanosokkal a közös egyházmegyei hálaadásra Sajópálfalára.

Az elengedhetetlen kerékpározás sem maradt el. Egy tucat fiatallal vágtunk neki az útnak és bár eddig is tudtuk, hogy Sajópálfalát sokféleképpen meg lehet közelíteni, de az idei túra, az új utak építése miatt még kalandosabbra sikerült. Átmentünk az autópálya alatti kis alagúton, majd átkeltünk - száraz lábbal - a Kis-Sajón, amely ezúttal valóban kicsi volt. A megérkezés után a közös imádkozás és játék újra "felüdítették" a lelkünket.

A elmaradhatalan "lufi eregetés" után örömmel és hálatelt szívvel indultunk hazafelé megkezdve a jól megérdemelt nyári pihenést.