ApCsel 6,1-7
Azokban a napokban a tanítványok számának megszaporodtával zúgolódás támadt a görögök között a zsidók ellen amiatt, hogy özvegyeiket elhanyagolják a mindennapi kiszolgálásnál. A tizenkettő tehát egybehívta a tanítványok sokaságát és azt mondták: »Nem volna rendjén, hogy az asztaloknál szolgáljunk s közben elhanyagoljuk az Isten igéjét. Azért testvérek, szemeljetek ki magatok közül hét jóhírű, Szentlélekkel és bölcsességgel teljes férfit, s bízzuk rájuk ezt a foglalatosságot. Mi meg majd a könyörgéssel és az ige szolgálatával foglalkozunk.« Ez a beszéd tetszett az egész sokaságnak. Kiválasztották ennélfogva Istvánt, akit eltöltött a hit és a Szentlélek, továbbá Fülöpöt, Prohórust, Nikánort, Timont, Parmenást és Miklóst, az antióchiai prozelitát. Ezeket az apostolok elé állították és imádság közben rájuk tették kezüket. Az Úr igéje pedig terjedt, úgy hogy a tanítványok száma igen megszaporodott Jeruzsálemben, sőt a papoknak is nagy tömege meghódolt a hitnek.
Mk 15,43-16,8
Abban az időben jött egy előkelő tanácsos, az Arimateából való József, aki maga is várta az Isten országát. Bátran bement Pilátushoz, és elkérte Jézus testét. Pilátus csodálkozott, hogy már meghalt. Magához hívatta a századost, és megkérdezte, valóban meghalt-e. Miután a századostól megbizonyosodott róla, Józsefnek ajándékozta a testet. Az pedig gyolcsot vásárolt, majd levette Jézust a keresztről, begöngyölte a gyolcsba és sziklába vájt sírboltba helyezte, és a sír bejárata elé követ hengerített. Mária Magdolna és Mária, József anyja pedig látták, hogy hová temette. Amikor pedig elmúlt a szombat, Mária Magdolna, Mária, Jakab anyja, és Szalóme illatszereket vásároltak, és elmentek, hogy megkenjék Jézust. A hét első napján kora reggel, napkeltekor kimentek a sírhoz. Egymás közt így beszélgettek: „Ki fogja elhengeríteni a követ a sír bejárata elől?” De amikor odanéztek, látták, hogy a kő el van hengerítve, jóllehet igen nagy volt. Amint bementek a sírba, jobbról egy fehér ruhába öltözött ifjút láttak, amint ott ült, és megdöbbentek. De az így szólt hozzájuk: „Ne féljetek! Ti a keresztre feszített názáreti Jézust keresitek. Feltámadott, nincs itt! Nézzétek, itt a hely, ahová tették! Menjetek, mondjátok meg tanítványainak és Péternek: Előttetek megy Galileába, ott majd meglátjátok, amint mondotta nektek.” Erre kijöttek a sírból és elfutottak, mert rettegés és ámulat fogta el őket, de senkinek sem mondtak semmit, mert féltek.
Fogadják nagy szeretettel a Kenethozó asszonyok vasárnapjának evangéliumát és néhány gondolatot:
ApCsel 5,12-20
Azon időben az apostolok keze által sok jel és csoda történt a nép között. Mindnyájan egy szívvel voltak együtt Salamon csarnokában. Mások közül senki sem mert közéjük elegyedni, de a nép nagyra becsülte őket. Az Úrban hívő férfiak és nők sokasága egyre növekedett, annyira, hogy kivitték a betegeket az utcákra, hordágyakra és ágyakra rakták őket, hogy amikor Péter arra jön, legalább az árnyéka érje valamelyiküket s megszabaduljanak betegségeiktől. Sőt, Jeruzsálem szomszédos városainak néptömege is odaáradt, hozták a betegeket és a tisztátalan lelkektől megszállottakat, s ezek mind meggyógyultak. De felállt a főpap, és mindnyájan, akik vele tartottak - vagyis a szaddúceusok pártja – elteltek irigységgel. Elfogták az apostolokat és a nyilvános börtönbe vetették őket. Az Úr angyala azonban éjjel megnyitotta a börtön ajtaját, kivezette őket és azt mondta: »Menjetek, álljatok ki és hirdessétek a templomban a népnek a tanítást erről az életről.«
Jn 20,19-31
Amikor a szombat utáni első napon este lett, még aznap megjelent Jézus a tanítványoknak, ott, ahol együtt voltak, bár a zsidóktól való félelmükben bezárták az ajtót. Megállt középen, és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” E szavakkal megmutatta nekik kezét és oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat. Jézus ekkor ismét ezt mondta nekik: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” Ezekkel a szavakkal rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: „Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, azok bocsánatot nyernek, és akiknek megtartjátok, azoknak megmarad.” A tizenkettő közül az egyik, az Ikernek is nevezett Tamás nem volt velük, amikor eljött Jézus. A többi tanítvány elmondta neki: „Láttuk az Urat!” De ő azt mondta nekik: „Hacsak nem látom kezén a szegek nyomát, és nem helyezem ujjamat a szegek helyére, és nem teszem a kezem az ő oldalába, nem hiszem.” Nyolc nap múlva ismét együtt voltak a tanítványok, és Tamás is ott volt velük. Eljött Jézus, bár az ajtók zárva voltak. Megállott középen, és ezt mondta nekik: „Békesség nektek!” Azután Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat, és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet, és tedd az oldalamba, és ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram és Istenem!” Jézus ezt mondta neki: „Mivel láttál engem, hittél; boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.” Jézus még sok más csodajelet is tett tanítványai előtt, amelyek nincsenek följegyezve ebben a könyvben. Ezek azonban megírattak, hogy higgyétek: Jézus a Krisztus, az Isten Fia, és hogy a hit által életetek legyen az ő nevében.
Április 19-én Húsvét utáni vasárnap – Tamás vasárnap
Kossuth rádió élőben közvetítette a Szent Liturgiát templomunkból!
A liturgia hanganyaga a következő linken elérhető:
Apcsel 2,14-21
Péter a többi tizeneggyel előlépett, és zengő hangon beszédet intézett hozzájuk: „Zsidó férfiak és Jeruzsálem lakói mindnyájan! Vegyétek tudomásul és hallgassátok meg szavamat! Nem részegek ezek, amint vélitek, hisz a napnak még csak a harmadik órájában vagyunk, hanem ez az, amiről Joel próféta szólt: A végső napokban – mondja Isten – kiárasztok Lelkemből minden testre. Fiaitok és lányaitok prófétálni fognak, az ifjak látomásokat látnak, az öregek álmokat álmodnak. Még szolgáimra és szolgálóimra is kiárasztom Lelkemet ezekben a napokban, és prófétálni fognak. Csodákat teszek fenn az égben, és jeleket adok lenn a földön: vért, tüzet és gomolygó füstöt. A nap elsötétül, a hold vérbe borul, mielőtt eljön az Úrnak nagy és nyilvánvaló napja. Aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül.
Lk 24,12-35
Péter mégis menten felkelt, és a sírhoz futott. Benézett, de csak a lepleket látta. Hazament, és magában igen csodálkozott a történteken.
Ketten közülük még aznap elindultak egy Emmausz nevű helységbe, amely Jeruzsálemtől hatvan stádiumnyi távolságra feküdt. Az eseményekről beszélgettek. Ahogy beszélgettek, tanakodtak, egyszer csak maga Jézus közeledett, és csatlakozott hozzájuk. De szemük képtelen volt felismerni. Megszólította őket: „Miről beszélgettetek itt az úton?” Elszomorodtak, megálltak. Aztán az egyik, akit Kleofásnak hívtak, hozzá fordult: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod, mi történt ott ezekben a napokban.” „Micsoda?” – kérdezte. „A názáreti Jézus esete – felelték –, aki próféta volt, hatalmas tettben és szóban az Isten és az egész nép előtt. Főpapjaink és a tanács tagjai kereszthalálra ítélték, és keresztre feszítették. Azt reméltük pedig, hogy ő meg fogja váltani Izraelt. S már harmadnapja annak, hogy ezek történtek. Igaz, még néhány közülünk való asszony is megrémített minket. Hajnalban kinn jártak a sírnál, s hogy nem találták ott a testét, azzal a hírrel jöttek hozzánk, hogy angyalok jelentek meg nekik, és azt mondták, hogy él. Társaink közül néhányan szintén kimentek a sírhoz, és úgy találtak mindent, ahogy az asszonyok jelentették, de őt magát nem látták.” Erre így szólt: „Ó, ti balgák, milyen nehezen tudjátok elhinni, amit a próféták jövendöltek. Vajon nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak. Közben odaértek a faluhoz, ahová tartottak. Úgy tett, mintha tovább akarna menni. De marasztalták: „Maradj velünk, mert esteledik, és a nap már lemenőben van.” Betért hát, és velük maradt. Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik. Ekkor megnyílt a szemük s felismerték. De eltűnt a szemük elől. „Hát nem lángolt a szívünk – mondták –, amikor beszélt az úton és kifejtette az Írásokat?” Még abban az órában útra keltek, s visszatértek Jeruzsálembe. Ott együtt találták a tizenegyet s társaikat. Azzal fogadták őket, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. Erre ők is beszámoltak az úton történtekről, meg arról, hogyan ismerték fel a kenyértöréskor.
Fogadják nagy szeretettel a Húsvét kedd evangéliumát és néhány gondolatot:
Apcsel 1,12-17;21-26
Erre az Olajfákról elnevezett hegyről, amely Jeruzsálemtől egy szombatnapi járásra van, visszatértek Jeruzsálembe. Amint megérkeztek, fölmentek az emeleti terembe, ahol együtt szoktak lenni: Péter és János, Jakab és András, Fülöp és Tamás, Bertalan és Máté, Alfeus fia, Jakab, a buzgó Simon és Jakab testvére, Júdás. Mindannyian egy szívvel, egy lélekkel állhatatosan imádkoztak az asszonyokkal, Máriával, Jézus anyjával és testvéreivel együtt.
Ezekben a napokban a testvérek körében – mintegy százhúszan lehettek együtt – Péter szólásra emelkedett: „Testvérek, férfiak! Be kellett teljesednie az Írásnak, amelyet a Szentlélek Dávid szájával Júdásról, azok vezetőjéről jövendölt, akik elfogták Jézust. Közénk számított, a mi szolgálatunk jutott neki is részül.
Kell tehát, hogy azok közül, akik mindig velünk tartottak, amikor a mi Urunk, Jézus közöttünk járt-kelt, kezdve János keresztségétől egészen mennybevétele napjáig, valaki velünk együtt tanúskodjék feltámadásáról.” Kijelöltek hát kettőt, Józsefet, akit Barszabbásznak vagy más néven Jusztusznak is hívtak és Mátyást. Majd imádkoztak: „Uram, ki belelátsz mindenkinek a szívébe, mutasd meg, e kettő közül kire esik választásod, hogy átvegye az apostoli szolgálatban azt a helyet, amelyet Júdás hűtlenül elhagyott, hogy az őt megillető helyre jusson.” Ezután sorsot vetettek. A sors Mátyásra esett, így a tizenegy apostolhoz sorolták.
Jn 1,18-28
Istent nem látta soha senki, az Egyszülött Isten nyilatkoztatta ki, aki az Atya ölén van.
János így tett tanúságot: A zsidók papokat és levitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, s megkérdeztették: „Ki vagy?” Erre megvallotta, nem tagadta, hanem megvallotta: „Nem én vagyok a Messiás.” Ezért megkérdezték tőle: „Hát akkor? Talán Illés vagy?” „Nem vagyok” – felelte. „A próféta vagy?” – Erre is nemmel válaszolt. Így tovább faggatták: „Akkor ki vagy? Választ kell vinnünk azoknak, akik küldtek minket. Mit mondasz magadról?” Ezt felelte: „A pusztában kiáltó szó vagyok: Egyengessétek az Úr útját”, amint Izajás próféta mondta. A küldöttek a farizeusoktól jöttek, s tovább kérdezgették: „Akkor miért keresztelsz, ha nem vagy sem a Messiás, sem Illés, sem a próféta?” János így válaszolt: „Én csak vízzel keresztelek. De köztetek áll az, akit nem ismertek, aki a nyomomba lép, s akinek még a saruszíját sem vagyok méltó megoldani.” Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.
Fogadják nagy szeretettel a Húsvét hétfő evangéliumát és néhány gondolatot: